Bágyogszovát
Kis település lelkes lakókkal, akik aktívan használják a megújult faluközpontot. Mindig ülnek beszélgetők a pavilonban, gyerekek játszanak az elkészült játszótéren.
- Kivitelezés éve 2011
Biciklis pihenö, Levél
Levél község rövid szakaszon érintkezik a 1 számű főúttal Az áthaladó haladó járművek elsuhannak a település mellett, ezért a ttervezett kerékpáros pihenőt hangsúlyos megjelennéssel alakítottuk ki, hogy felhívja a figyelmet a községre. A kerékpáros pihenő hangulatát a szabálytalanul elhelyezett színes napvitorlák határozzák meg, melyet loldott elrendezésű növénytelepítés egészít ki.
- Kivitelezés éve: 2014
Duna-part, Gönyü
Szép Duna-parti környezetben épült a településközponti pihenőtér és sétány. A kis téren megpihenve gyönyörködhetünk a Duna nyújtotta látványban, a sétányon haladva megismerhetjük Gönyű, a hajóstelepülés múltját, melyről az elhelyezett információs táblák adnak tájékoztatást.
- Kivitelezés éve: 2014
Györújbarát
Növényekkel gazdagon betelepített hangulatos településközpontot kívántunk létrehozni. Kerültük a nagy összefüggő burkolatok alkamazását, a tér tagoltságának köszönhetően mindenhol megjelennek a virágos cserjék és fák. A tervezési feladat nehézsége volt, hogy illeszkednünk kellett a tér korábban elkészült szakaszához.Külön hangsúlyt fektettünk a parkolók zöldítésére, számos lombos fa és virágos cserje ellensúlyozza a burkolt felületeket.
- Kivitelezés éve 2011
Kapuvár-Garta
Kapuvár egyik alközpontja Garta, ahol a helyi lakosok által kedvelt artézi kút környezetét igyekeztünk rendezetté, barátságossá alakítani.
- Kivitelezés éve: 2010